Megijed a királykisasszony, nagyot sikolt:
- Jaj, ki vagy, mit akarsz?!
- Túrós Rétes a nevem, felséges királykisasszony, meg ne ijedjen tőlem.
- Túrós Rétes! No, még ilyen nevet sem ettem világ életemben! - mondta a királykisasszony, s olyan lelkiből kacagott, hogy csengett belé a palota. - Hát mért jöttél, Túrós Rétes? - kérdezte a királykisasszony, mikor jól kikacagta magát.
- Nézz meg jól, királykisasszony, nem ismersz meg?
Hej de még csak most sikoltott nagyot a királykisasszony!
- Jaj, hogy mertél ide jönni! Vége az életednek s az enyémnek is, ha megtudja az apám!
No de mit csináljon? Nem volt szíve, hogy elkergesse a királyfit, ott is maradt az estig, beszélgettek édesen, kedvesen s tanakodtak, hogy mit lehetne a király szívét megfordítani.
Este aztán elbúcsúzott a királyfi, ott hált a konyhán, de sem neki, sem a királykisasszonynak egész éjjel nem jött álom a szemére. Reggel megy be a királyné a leányához, látja, hogy milyen halovány az arca, összecsapja a kezét.
- Jaj, lelkem, leányom, mi bajod esett?!